A napokban született román bírósági ítélet arról, hogy több mint 9300 hektár erdőt, Bánffy Dániel egykori magántulajdonát a Bánffy-családnak vissza kell szolgáltatnia a román állam részére. Mit szól ehhez a döntéshez?
Csak nagyon szomorú folyamatként érdemes tekinteni arra, amit a román igazságszolgáltatás elmúlt években tapasztalt produktumaiban látunk. Ez a mostani ítélet egy fontos állomása ennek a folyamatnak. Mindez kezdődött azzal, hogy egy korrupcióellenesnek nevezett, de valójában politikai célokra, köztük magyarok elleni inkvizícióra felhasznált ügyészség koncepciós eljárásokat indított a magyar közösség számos politikai vezetője ellen. Ezek a perek évek óta folynak, ma is tartanak, és már önmagában az eljárások sokak pályáját tették tönkre, és nehezítették sok helyen a magyar politikai közösségépítést.
A Bánffy-ügyben hozott ítélet azonban a restituciót érinti.
Ami ebben az ügyben történt nem kevésbé felháborító, csak sokkal látványosabb. Ezzel az ítélettel a román igazságszolgáltatás odáig jutott, hogy miközben a bíróság egy restitúciós ügyben a tulajdonjog visszaszolgáltatása összes feltételének fennálltát megállapítja, addig a korábbi tulajdonosnak, Bánffy Dánielnek a sztálini diktatúra alatti koncepciós eljárásban kimondott háborús bűnösségére hivatkozással zárja ki a tulajdonjog visszaadását. A második világháború után a román bíróságok a magyar nemesi családok leszármazottait tömegesen ítélték el Bánffy Dánieltől, Wass Alberten át Bethlen Béláig. Bánffy Dánielnél az ítélet képtelenségét jól szemlélteti, hogy Erdélyben 1944 őszén fegyverszünetet követelt, amiért a nácik halálra ítélték. Ez sem volt akadálya annak, hogy a sztálini önkény háborús bűnösnek nyilvánítsa. Az viszont hihetetlen, hogy a román igazságszolgáltatás mai napig ezen az alapon áll a visszaszolgáltatási ügyekben. A román uniós csatlakozás egyik feltétele volt a restituciós törvény megalkotása. Ez azonban nagyon sok esetben holt betű maradt.
A múlt héten több bírósági ítélet is megütközést keltett az erdélyi magyarság körében. Mi a véleménye ezekről?